2010/04/20

Játéktartó polc

Sok játékunk van - bocsánat a gyerekeknek sok játékuk van. A legtöbb játékot IKEÁs műanyag dobozokban illetve fonott kosarakban tartjuk. Külön színű van a legónak (3 zöld), a fa vonat készletnek (2 fehér), az autóknak (kék) és a Luca lányos játékainak (na vajon milyen? - igen, rózsaszín).

A sok nagy dobozon kívül van még egy csomó apró doboz is, meg kirakók, meg társasok, meg játék szerelőkészlet meg rajzpad meg ezer millió játék - mint minden rendes gyerekszobában.

Sajnos a gyerekek "zuga" elég kicsi, eredetileg kamrának tervezték állítólag, így valójában csak raktárnak használjuk, albérletben ne pattogjon az ember, ugye, oda dobálunk be mindent esténként. Az utóbbi fél évben kezdett már mindent betereíteni a kis szobában a játék, ezért elhatároztam, hogy csinálok egy kis szekrényt, amibe/re a dobozokat el lehet pakolni.

Az alapanyag 1.8 cm vastag farostlemez, az egész IKEA komaptibilis (értsd pont beférnek a képen látható dobozok, összesen 8 nagy és 5 kicsi), és a tetejére még lehet pakolni a maradékot. Nem várt fejleményként (de előzetesen azért lemértem persze) centire akkora, mint a kis szoba (kamra) - ebből is látszik, milyen hatalmas ...


És így állt össze:

anyag:
2 * 95*45 - ez az oldala
4 * 170*45 - ez az alja, a két polc és a teteje - ez lehet 168 és akár 175 centi is
2 * 45*33 - ez a két nagy polcot merevíti ill. választja el
2 * 13*45 - ez a felső polcot merevíti ill. választja el.
4.3 nm, 1800/nm árral kb 8000 FT

A szemben levő éleken 1.5 centis "L" alakú parkettaléc - 6 méter elég egy oldalra.
6 m - 3000 FT

Csavarok (12) és tiplik(24) szigorúan az IKEÁból a FYND részlegről, ugyanonnan 6 beüthető műanyag láb.
390 FT/ kis doboz - bőven elég volt, még maradt is egy csomó csavarom. (azóta akárhányszor nézem mindig csak műanyag biszbaszok meg imbuszkulcsok vannak, úh. ezt azért ki kell fogni ...)

A legtovább persze az tartott, míg kimértem és megfúrtam az összes lapot ott ahol kellett:
a négy oldallap négy sarkába jött egy-egy vastag facsavar, a polcokat tartó oldalra 2-2 tipli (itt csak belülről kellett fúrni, hogy kintről ne látszódjon), a nagy merevítőket lentről két láb tartja, középen két nagy tipli (a polc teljesen átfúrva) és fentről is két tipli.A kis merevítőket fentről 2-2 csavar tartja, lentről 2-2 tipli.

Lehet rajzolok majd egy lyukasztási útmutatót is - ha van rá igény, addig csak ez a fénykép.

Még egy javítás lehet hogy lesz rajta, ugyanis ha szabadon állna, ki kellene mereítani, mert eléggé ingatag, vagy egy funérlapot szögelek a hátuljára, vagy két merevítő keresztbe.

No comments:

Post a Comment